A nagyvárosi magányos tömeg írójának nevezte Pomogáts Béla irodalomtörténész Mándyt, aki a keresztnevét apja kedvenc írója , Ivan Turgenyev után kapta. Történetei pesti körfolyosós bérházak és terek között játszódnak, szereplői pedig a kallódó, magányos, lecsúszott kisemberek. 15 évesen kezdett írni, első írása a Magyarság című lapban jelent meg 19 éves korában, majd az Újhold című folyóiratban publikált. Életének nagy részét a Józsefvárosban töltötte: a Fiumei út, a Teleki tér, Mátyás tér, Tisza Kálmán tér (ma II. János Pál pápa tér) életének fontos helyszínei voltak, amelyek lakóikkal együtt írásaiból is visszaköszönnek. Kilenc filmhez írt forgatókönyvet, többek között Sándor Pál Régi idők focija című legendás alkotásához is, amely Mándy A pálya szélén című műve alapján készült. Szabó István két filmjében (Szerelmesfilm és Tűzoltó utca 25.) színészként is feltűnt. Nagy rajongója volt Buster Keaton filmjeinek. „Bustert látni, és meghalni!” – mondta egy vetítésen a Toldi moziban 1995. október 5-én, ahol a híres némafilm-színész filmjeit nézte. Másnap, álmában érte a halál.
Baráth Edina 1995. június 1-jén beszélgetett Mándy Ivánnal.
(Részlet)
- Harminc novella című kötete az idei könyvhétre jelent meg a
Trikolór Kiadó által gondozott sorozat keretében. Az Örökségünk sorozat
jellegzetessége, hogy a szerzők maguk állítják össze könyvük anyagát eddig
megjelent írásaikból. Mándy Iván főként első írói korszakaiból válogatott. Az utóbbi
években született novellák miért nem kerültek a kötetbe?
- Ezt tartottam fontosnak. Az indulást. Nem válogathattam másból, mint ami
volt. Az életemből, életem darabjaiból, álmaimból, mászkálásaimból,
bámészkodásaimból. Nagyon szeretek mászkálni, bámészkodni. Kapualjakba,
ablakokba, mindenfelé.
- Egyszer azt mondta: néha arra gondol, hogy egy úriember ne menjen írónak.
Utcán sétálva nézi az embereket, fürkészi az arcokat…
- Beleturkálok az életükbe, megszólaltatom őket azzal az aljas szándékkal,
hogy valamit ellesek, és azt talán bele is csempészem egy regényrészletbe,
novellába. De soha nem nézem le azt, akihez benézek. Ha az író eljátssza, hogy
esendő áldozata felett van, hát akkor lehetőleg ne írjon.
/…………./
- Írásaiban nincs múlt és jelen, egyidejűség van, álom és valóságegybeolvadása.
Milyenek az álmai mostanában?
- Elég rosszak, nem csak mostanában. Meglepőek. Álmaimban megjelenik
előttem egy pasas, egy rém. Félelmetesen hasonlít hozzám, de nem mindenben. Én
üldözöm a rémet, furcsa módon tudom, hogy túl kell esni egy találkozáson. Essünk
túl rajta, minél előbb. Érzem, hogy valahol itt van a rém, elkezdem üldözni, gangon
át, csapóajtókon keresztül, mindenen keresztül üldözöm, és nincs, nincs, nincs.
Aztán végre ráakadok, egy szobában ül szürke zakóban, szivarozik, aránylag
békésen. Valamiképpen az apámra hasonlít. Végtelen nyugalom, de már a fáradtság
nyugalma van benne. Ő rám néz eszelősen, azt kérdezi: mit akarsz tőlem? Hagyj
békén! Esküszöm, hogy tőlem azt csinálsz, amit akarsz. Csak egyre kérlek, hogy
engem hagyj békén. Nézd, a másik szobában van egy lány, menj, beszélgess vele!
Nagyon rohadt fráter, kegyetlen alak vagyok ebben az álomban. És ez valamiképpen
tényleg meglep.
- A rémről írt novellát is…
- Persze, hogy írtam. Nem védekezhetek másképp, megpróbálom ezt a szörnyű
állapotot, szörnyű és rám nézve megalázó állapotot valahogy elkapni.
-Ritkán lehetett hallani eddig Mándy Ivánt a térség, Közép-Kelet-
Európa gondjairól nyilatkozni.
- Most se nyilatkozom. Meglehetősen borúsan egyébként. Mindnyájan tudjuk:
ez ránk szakadt. Nyilvánvalóan. Nem nyilvánvalóan, de én bízom benne, úgy látszik,
most sok mindenben bízom, hogy itt ülök, el fog múlni. Annyi minden elmúlt már. De
erről nem tudok beszélni. Arról tudok, hogy én hogyan írok. Hogy esz a frász, hogy
egyetlen mondatot összehozzak. Azt talán meg tudom teremteni. Talán. Ehhez
szerencse is kell, több minden egyéb mellett.
/……………./
- Az utcán sétálva beszélgetni szokott a szobrokkal. Jókaival meghitt
barátságban van. Mit mond mostanában neki?
- Nagyon keveset. Hát jól van öreg, mondom. Ilyen bizalmasan. Kissé pimasz
bizalmassággal. Azért tudom, hogy vagy, tudom, hogy aránylag törődsz is velem.
Majd megpróbálom tisztességesen csinálni azt, amit eddig is csináltam, vagy, ha
nagyképű akarok lenni, akkor csináltunk: tehát az írást.
Baráth Edina 1995. június 1-jén beszélgetett Mándy Ivánnal.